|
|
 |
MAGUNKRÓL
Még mindig a Jókai (Napoca) utcai kis helyiségben működünk.
Sok látogatónk van, néha nehezen férünk el, ennek örülünk. Mindezidáig ketten
vagyunk alkalmazottjai a Genézius Társaságnak:
Baló
Levente, ügyvezető igazgató Filozófia-antropológia szakon végeztem, egyetemi
éveim alatt a Genézius Társaság aktív tagja voltam. Tanulmányaim befejezése
után falun tanítottam, ahol több ifjúsági programot indítottam és vezetettem,
részt
vettem a Bonus Pastor Alapítvány prevenciós munkájában. 2002 nyarán kezdtem
el munkámat a Genézius Társaságnál.
Borbély-Bartalis
Zsuzsa, irodavezető A kolozsvári BBTE magyar–angol szakán végzettem, az
egyetem után
a Genézius Társaságnál kezdtem el dolgozni. Az egyetemi évek
alatt ennél a diákszervezetnél tevékenykedetem önkéntesként: evangélizációs
hetek, nyelvtáborok és más rendezvények szervezésében, a Kamuflázsnak voltam
egyik szerkesztője.
Egy éven keresztül a Társaság kuratóriumának is tagja voltam. Célunk, hogy
minél több önkéntes résztvehessen a munkánkban.
VÉNEINK
Ők hozták létre ezt a missziói munkát, továbbra is aktívan
részt vesznek a szervezet működtetésében, irányításában. Ők ennek a közösségnek
az állandó tagjai, akik a frissen érkező diákokat évről-évre fogadják.
|
 |